Kertai Csenger

 

Kertai Csenger a budapesti Piarista Gimnázium egykori diákja, író, költő, szerkesztő, esztéta. Most egy 2023-ban megjelent kisregényét ajánljuk, amelynek a címe: B. rövid élete.

A mű jellemzéseként olyanokat szoktak mondani, hogy nevelődéstörténet, amelyben esszéisztikus részeket, párbeszédes jeleneteket és naplóbejegyzéseket is találunk, sőt verseket is. Maga a szerző a felnövés korszakainak lenyomatait említi műve kapcsán, a kudarcok folytonosságát és az abból fakadó beismerést helyezve a középpontba. A művet a dán filozófus, Kierkegaard Vagy-vagy című művével is kapcsolatba hozzák, ami megalapozott lehet, mivel Kertai Csenger sok más írásában is fontos szerzőként foglalkozik vele és műveivel.

Ami a legkülönösebb a kisregényben, hogy egészen másként gondolkodik a „szereplők” fogalmáról. Miközben számunkra a történetek elképzelhetetlenek szereplők nélkül, sőt maga a fogalom is értelmezhetetlen nélkülük, addig Kertai műve ezt az evidenciának látszó komponenst teszi vizsgálat tárgyává: mi éenne, ha egy történetnek nem lennének szereplői.

Így ír többek között:

„Úgy kéne írni, hogy a történeteknek ne legyen szereplője, mert én csak egy szereplőt tudok írni, és az mindig úgy alakítja a dolgokat, hogy róla legyen szó. Képekről kell írni, lehetőleg tájképekről, az athéni tengerpartól. A történések szereplő nélkül kinyitják ezeket a képeket, és pillanatokká fokozzák őket, még ha figurális is a kép, a figurák dermedten állnak, nem ők a fontosak, hanem ami történik körülöttük, egy hajótörés, egy napozás, egy szerelmi aktus. Közvetítők, és ez mégsem lefokozás, csupán a valóság pontosabb érzékelése. Ezek a kis miniatűrök a mi életünk, egy-egy kis történet még apróbb része, amiben csak úgy fogható fel az egész, ha a történések válnak dominánssá. Ilyen az írás is, magától történik, megzaboláznád, s máris nem a történés fontos, hanem a szereplő, ami elveszik a részletekben. A történetmesélés legszebb része, hogy nem valóságos, a személyem annyit számít, hogy én miként nézek a dolgokra, milyen adalékanyagot teszek, gyúrok hozzá. Elvileg ez a fikció, hogy leírhatok egy várost, ahol sosem jártam, és mégis olyan dolgok történnek ott, ami minden képzeletemet felülmúlja. Egy utópiát, de végül is, az utópia csak akkor lesz utópia, ha elhisszük, hogy ennek a helynek léteznie kell. Athén lényege, hogy nem létezik. Ahogy odaérek, elnyeri létezését, s ezzel mulandóságát is. Az én Athénom örök, ezért kellett leszögezni, hogy nem létezik, a történések alakítják, ennek a történetnek a középpontja, és ebben a történetben ő mindenre válasz lehet, mert nem zavarja, hogy piciny, és csak töredéke azoknak a történéseknek, amikről nem is tud.”