Melke Máté versei

 


Háború

A szavak szívből szólnak,
S életem értetek élem,
S a földről fel-felállnak,
És véletek verejtékké vált vérem.

A hadak hősként harcoltak,
Mégis a katona könyörögve kért...
S harang harsogásnál haltak,
A szent szabadságért, szerelemért.

 

Hajnali gondolatok

Reggel csendül fel a dal.
A fák kezdik el lágyan, tavasszal az éneket.
Ez a legszebb, mit ember hall.
S mint a lángra lobbant parázs, él már a kikelet.

Nappal még mindig szól a dal.
A nyári napfény a rét virágait daloltatja meg.
Az ember a gondokból kilábal.
S mintha a tűz égetne, minden oly meleg.

Az alkonnyal halkul a dal.
A lemenő őszi napfény sugarai még énekelnek.
Az ember, mint az avar sok gondot eltakar.
S a tűz nem ég már másnak csak neked.

(...nem ad meleget csak egyre hidegebbet)

Este már nem szól a dal.
A tél hideg hava befedi a hangszereket.
Ez a legfontosabb, mi emberben megmarad.
S a gyertya tüzéből már csak a füst száll fel.
De vajon látsz-e még tavasz után nyarat, és ősz után telet?

 

 

Ó, mondd

Imádkozom összetéve két kezem.
- Hiszek hát, de vajon miért teszem?
Segíts kérlek e tévelygő emberen.
Ó, mondd Uram, mit tegyen!

Tudva, mégis félve kérdezem:
- Halálom után, vajon még létezem?
Segíts kérlek e tudatlan emberen.
Ó, mondd Uram, mit tegyen!

A tisztítótűzben égni fog az ilyen.
- Érzem-e már a lángokat lelkemen?
Segíts kérlek e bűnös emberen.
Ó, mondd Uram, mit tegyen!

A földön, mozdulatlanul, véresen.
- A kertedben van helyem?
Segíts kérlek e szánalmas emberen.
Ó, mondd Uram, mi legyen!


Melke Máté a nagykanizsai Piarista Iskola diákja

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Borka János: Csodájára a halálnak. Mozartról és a Requiemről (esszé)

Szabó Lukács: Mi vált meg minket? Gergely Ágnes verséről (esszé)

Gauland Kristóf: Mézes mustáros maffin (próza)